Bemutatkozás

Bemutatkozás

Iskolánkról

Iskolánk az erdészeti szakképzés egyik legrégebbi intézménye, amely 1885. október 27-én Temesvár-Vadászerdőn nyitotta meg kapuit, az erdőt és 

természetet szerető és azt élethivatásának tekintő fiatalok előtt. A trianoni országvesztés során Tata majd Esztergom állomások után került Sopronba.

Az 1950-től kezdődő Soproni működés különösen fontos, mert az akkori tantestület színvonalas oktató-nevelő munkája emelte az országosan elismert 

intézmények sorába, amelynek értékeit máig sikerült megőrizni.

Az erdésztechnikus képzés 1980-ban faipari technikus képzéssel egészült ki.

Történelmi jelentőségű változás volt életünkben, amikor az oktatási miniszter engedélyével 1999. szeptember 1-től a Nyugat-magyarországi Egyetem gyakorlóiskolája lettünk, amely jelentős szakmai fejlesztést és fejlődést is eredményezett.

Ennek köszönhetően indíthattuk el a környezetvédelmi technikus és a vadgazdálkodási technikus képzésünket.

2013 óta az erdésztechnikus és a vadgazdálkodási technikus szakmákat összevontan erdészeti és vadgazdálkodási technikusképzés keretében oktatjuk.

A szakmai képzés mellett kiemelt feladatnak tekintjük a továbbtanulásra történő felkészítést, elsősorban szakmai irányban, de más területekre is.
Intézményünk kiemelten kezeli a környezettudatos szemlélet kialakítását, e munka elismerése-ként 2012-től örökös Ökoiskolai címet visel.

Fontos szerep jut intézményünkben a nevelésnek, amely során elődeink példáját követve a mai viszonyok között igyekszünk mindent megtenni azért, hogy ne csak szakmailag, hanem emberileg is felkészítsük tanulóinkat az élet kihívásaira. Az iskolával közös igazgatású kollégium ebben a munkában jelentős szerepet vállal. Természetesen minden hozzánk jelentkező tanuló számára tudunk biztosítani kollégiumi elhelyezést.

Szakképzéseink

Erdésztechnikus

A képzés célja az erdőgazdálkodási és a vadgazdálkodási munkaterületekre középszintű vezetői munkakörök betöltésére alkalmas szakemberek képzése. A technikusi oklevél önálló erdőgazdálkodási vállalkozói tevékenység folytatására is alkalmassá tesz diákjainkat.
Iskolánk saját tanerdővel rendelkezik.


 

Faipari technikus

A képzés célja elsősorban a fűrész- és lemezipari, másodsorban a bútor- és épületasztalosipari üzemeknek középszintű munkakörök betöltésére alkalmas szakembe-rek képzése.
Önálló faipari vállalkozói tevékenység folytatására is képesít.
Iskolánk korszerű tanműhelyben és tanfűrészüzemben oktatja a szakmát.

Környezetvédelmi technikus

A képzés célja a természetvédelem és a környezetvédelem szervezetei számára középszintű munkakörök ellátására alkalmas szakemberek képzése, akik a hatósági és a gazdálkodási feladatok területén is alkalmazhatók.

Kollégium

Tanulóink számára a kollégiumi elhelyezést biztosítani tudjuk. Nevelési elképzeléseink a szülők túlnyomó részének elvárásával találkozik. Házirendünk biztosítja, hogy a ránk bízott tanulók folyamatos felügyelet mellett, biztonságos körülmények között élhessenek.

Beiskolázás

Jelentkezni az általános iskolán keresztül lehet.
Rangsorrendet az általános iskolai eredmények alapján készítünk, amelyet felvételi elbeszélgetés egészít ki.

Felvehető létszámok

  • Agrár szakterület (erdész, vadász): 68 fő
  • Műszaki szakterület
    • faipari szakmacsoport: 17 fő
    • környezetvédelem: 18 fő

Sport és szabadidő

Sok sportolási lehetőség közül lehet választani, számos sportverseny szervezésére kerül sor tanév során.
Fafaragó szakkör, rajzkör, szakmai szakkörök, tánc és énekkar működnek évek óta. Könyvtárunk közel húszezer kötettel várja diákjainkat. Számítógéptermeinkben ECDL vizsgaközpont működik.
Természetjáró kirándulások, színházak, múzeumok látogatása, szakmai tanulmányutak sítáborok szerveződnek és további szabadidős programok teszik változatossá az iskola falai között eltöltött időt

 

Széchenyi IKK Agrárminisztérium